Vadrózsa Iskola
Vadrózsa Óvoda
Egyesületünk
Adó 1%
Aktualitások
Szülőknek
Diákjainknak
Nyertes pályázatok
.jpg)
Határtalanul 2025
Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával
Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával
„Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása”
intézményünk 5 015 200 Ft támogatást kapott
A pályázati támogatással megvalósult erdélyi utazásról szóló beszámoló az alábbi linken tölthető le:
http://www.vadrozsawaldorf.hu/docs/iskolai_dokumentumok/

HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulás pályázat keretében iskolánk 1.440.000 Ft támogatást kapott.
A pályázati pénznek köszönhetően hetedik és nyolcadik osztályos tanulóink októberben kilenc napott töltöttek Erdélyben.
A Waldorf-pedagógia a teljes emberi személyiség kibontakoztatásának szolgálatában áll.
Célja, hogy a gyermeket korának megfelelő testi, lelki és szellemi fejlődésében elősegítve
bevezesse az emberiség kultúrájába.
(Rudolf Steiner)
Osztálytanító álláspályázat!
Célja, hogy a gyermeket korának megfelelő testi, lelki és szellemi fejlődésében elősegítve
bevezesse az emberiség kultúrájába.
(Rudolf Steiner)
Osztálytanító álláspályázat!
Iskolagyümölcs-program

Iskolagyümölcs program
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás
Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség programról szóló 15/2021. (III. 31.) AM rendelet (a továbbiakban AM rendelet) alapján a(z) Wadrózsa Pedagógiai Műhely Közhasznú Egyesület a fenntartásában működő Vadrózsa Waldorf Iskola és Óvoda tanulóinak a 2026/27 tanítási évre iskolagyümölcs- és iskolazöldség ellátására ajánlattételi felhívást tesz közzé.
Ajánlatkérő neve: Wadrózsa Pedagógiai Műhely Közhasznú Egyesület
Ajánlatkérő címe: 9161 Győrsövényház, Gárdonyi Géza út 45.
Kapcsolattartó neve: Kisgyörgy Réka
Kapcsolattartó elérhetősége: 96/531-003
várható végső kedvezményezett tanulói létszám a köznevelési intézmény adott feladatellátási helyén (az ajánlattételi felhívást követő tanítási év első évfolyamára maximálisan beíratható tanulói létszám és az ajánlattételi felhívás közzététele szerinti tanítási évben az 1–5. évfolyamon tanulók – ajánlattételi felhívás kiírásakor fennálló – létszáma): 125 fő
Az ajánlatot a rendeletben előírt formában és tartalommal elektronikus úton PDF formátumban kell benyújtani:
vadrozsawaldorf@gmail.com e-mail címre.
Az ajánlatok beérkezésének határideje:
2026.04.30. 24:00
Az ajánlatok elbírálásának határideje:
2026.05.05. 12:00
Az ajánlatok elbírálásának módja:
Az egy hétre és egy főre számított támogatás összege legfeljebb bruttó kettőszázharminc forint lehet, ha a termékekre jutó – 1. mellékletben meghatározott – támogatás egy főre és egy hétre számított összege meghaladja a bruttó kettőszázharminc forintot, akkor a fenntartó részéről az ajánlat nem fogadható el.
Értékelési szempont rendszer:
I. A 2026/27 tanév során hány cikluson keresztül szállít az ajánlattevő
3 ciklus – 1 pont
4 ciklus – 2 pont
II. szállítási ciklusonként több szállítási alkalmat tud vállalni
Adott ciklusban a minimálisan vállalható szállítási alkalmak vállalása 0 pont
minden ezen felül vállalt alkalom 1 pont
minimálisan vállalható szállítások száma:
első teljesítési ciklusban 3 hét
második teljesítési ciklusban 8 hét
harmadik teljesítési ciklusban 8 hét
negyedik teljesítési ciklusban 3 hét
III. Az ajánlattevő által szállított termékek vonatkozásában a fenntartó által fenntartott köznevelési intézményben kevesebb minőségi kifogás érkezett, melyek az iskola és a szállító által közösen dokumentáltak.
nem érkezett minőségi kifogás: 2 pont
érkezett minőségi kifogás: 0 pont
IV. Az ajánlatkérő által fenntartott iskolák székhelyével azonos vármegyében az ajánlattevő rendelkezik-e saját tulajdonú hűtőházzal
rendelkezik saját tulajdonú hűtőházzal: 3 pont
nem rendelkezik saját tulajdonú hűtőházzal: 0 pont
V. Az ajánlattevő az ajánlat benyújtását megelőző évben rendelkezett legalább akkora zöldség-gyümölcs értékesítésből származó árbevétellel (termelői szervezet ajánlattevő esetén tagi értékesített termék értékkel), mely árbevétel meghaladja az ajánlatában szereplő összes szállítási ciklus nettó termék értéket.
nem rendelkezett: 0 pont
rendelkezett: 2 pont
Pontegyenlőség esetén a Rendelet 6/A. § (3) bekezdése szerint kell a sorrendet megállapítani.
Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség programban való részvétel feltétele:
- a beszállító rendelkezzen az AM rendelet 4. § alapján iskolagyümölcs- és iskolazöldség programban történő részvételre vonatkozó előzetes jóváhagyással.
- a köztartozásmentességről szóló igazolást
- a hatályos cégkivonat másolatát
- az ajánlattevő nyilatkozatát, amelyben bűntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy az ajánlatban foglalt adatok és információk megfelelnek a valóságnak, azok hitelesek
- AM rendelet 4. § alapján iskolagyümölcs- és iskolazöldség programban történő részvételre vonatkozó előzetes jóváhagyásról szóló határozat
- A szállítandó zöldségek és gyümölcsök termelési helyének megküldése. (település neve, helyrajzi száma, terület mérete, zöldség-gyümölcs termesztéssel érintett terület mérete, termelt növény kultúra megnevezése)
A pályázat eredményéről a beszállítókat az ajánlatkérő értesíti 2026.05.06-ig.
Kérjük, hogy az ajánlattevő a pályázat benyújtásakor adja meg a beszállító (termelő vagy termelői csoport, szervezet) nevét, címét, képviselőjét, elérhetőségét, a kapcsolattartó adatait.
Győrsövényház, 2026.03.30
Kubik József
elnök
(fenntartó képviselője)










